Óra különlegességek - HYT H3

A koncepció :

"Csinálunk egy 62 milliméter széles órát, nagyjából 85 millió forintnak megfelelő összegű svájci frankért áruljuk és szerintünk lesz helye a világban"

HYT :

Aki nem ismerné, a HYT az a kis svájci cég. mely hidromechanikus szerkezetével szerelt HYT H1 órájával robbant be a köztudatba és a legtöbb órakedvelő szívébe, egy olyan kaliberrel ami bár szó szerint hihetetlenül nézett ki a látványos számítógéppel tervezett grafikákon, mégis kevesen hittük, hogy lesz is belőle valami kézzelfogható .

A H1 kétfajta folyadékot, valamint egy ezeket tartalmazó és mozgató kapilláris és pumparendszert csapott hozzá egy teljesen egyedi kialakítású, az utoló fogaskerékig maradéktalanul mechanikus kaliberhez.

A H2 ennek egy továbbgondolt, még bonyolultabb, még nagyobb, még látványosabb változata volt . A modern óragyártás talán kétség kívül egyik leglenyűgözőbb alkotása . A kérdés pedig innentől pedig nem az volt, hogy a folyadékos rendszer működik-e , hanem az hogy hova lehet ezt még fokozni ?

A válasz a H3 lett, a hatvankettőször negyvenegy milliméteres monstrum, melynek méreteit meghallva és meglátva bizony kiült a meglepetés az arcokra amit aztán a cég képviselői látva azonnal reagálva azt szajkózták "....de nagyon kényelmes, nagyon kényelmes !"

A hordhatóság egy dolog, a technikai összetetség pedig egy teljesen másik . Szóval ezeket nem összekeverve kezjük most az érdekesebbjével : a kézi felhúzású, teljesen mechanikus és legalább ugyanennyire egyedi HYT H3 szerkezettel.

HYT H3 :

A nyers statisztikai adatok is elképesztőek : a járástartalék kerek százhetven óra - igen ez egy hét és két óra. A hatalmas, bal oldalt alul elhelyezett billegő méltóságteljes 3 hertzen jár, ami valóban nem olyan "modern" mint a ma már megszokottabb 4 hertz, de egy ekkora méretű és stabilitású billegő esetében ez egyrészt nem probléma, másrészt pedig az alacsonyabb frekvencia mellett volt elérhető ez a bődületes járástartalék. Apropó, járástartalék : ahogyan egyébbként minden kézifelhúzású szerkezeten egy ideális világban lennie kéne, a hátlapon helyet szorítottak egy járástartalék kijelzőnek .

A fronton jobb alul található a koronafunkció-választó kijelző (H-N-R állásokkal), H mint hours, N mint neutral, és R mint rewind, avagy a szerkezet felhúzását lehetővé tevő beállítás, kicsit mint egy autó automata sebességváltójánál . Aki pedig tényleg nagyon otthonosan mozog az extrém komplikált órák világában, annak ez a H-N-R indikátor egyfajta jel lesz a szerkezet forrását illetően, ez lehet a közös kapocs egyes Richard Mille, Audemars Piguet valamint más HYT és pár egyéb óra között....Igen ez egyfajta védjegy funkciója az Audemars Piguet Renaud & Papi szerkezetgyártónak (röviden APR & P )

A H3 szerkezet is az APR & P és a HYT közös munkáját dicséri - adott az új szerkezet kapillárisrendszere, mely a számlapon(már ha lehet annak nevezni) fentre eltolva található. Itt két kiegyenlítőpumpa található, melyek az idő kijelzését szolgáló zöld, illetve színtelen folyadékokat mozgatják egy parányi átmérőjű egyenes csőben. Az idő a következőképpen olvasható le a HYT H3 kijelzőjéről: adott egy hat darab, négy oldalán számozott kockából álló sor, amely 0-5, 6-11, 12-17, 18-23 között van számozva és értelemszerűen hat órás időintervallumonként, mint egy nagyon drága és nem túl ízléses rablóhús a nyárson, negyed fordulattal elfordul. A zöld csík ezen skála mentén kúszi előre, indikálva, hogy épp mennyi az idő. A perceket egy retrográdmutató jelzi kicsit lentebb, ez a piros mutató, egy zafírkristályra nyomtatott, számozott skála mentén jön-megy. Másodpercmutatóról ne is álmodjunk, de minek is, amikor ott van a fantasztikusan egyedi órakijelzés és a hatalmas billegő, hogy elvonja a figyemünket

A tok antracitszürke PVD-bevonatú titánból és platinából készült és ahogy említetük - szerénytelen hatvankettő milliméter széles és negyvenegy milliméter magas, és hogy kényelmes-e ? Döbbenetes, az ember nem hinné az óra méretei alapján, pedig bizony kényelmes, nagyon kényelmes .

Az alábbiakban lévő videó valamelyest átláthatóvá teszi a HYT által megálmodott kapilláris, pumparendszerű szerkezet működését .

Videó :

                 

forrás: óramagazin

Telefon: +36-30/317-0974

e-mail: oraklinika@gmail.hu

6344 Hajós, Hunyadi u. 18.

(c) 1995-2016 Tachion - All rights reserved.

Készítette: Weboldal-Center